I SZPRMNYK I NINCSENEK VÉLETLENEK I
NINCSENEK VÉLETLENEK
Mindjárt este lesz és mindent befed ez a ködös félhomály,
Egyedül sétálok hazafelé ez egy magányos délután.
Az autók mellettem elrohannak, mint a moziban a képek,
És nem tudom miért, de megint úgy érzem,
Hogy ez a pillanat már volt egyszer, ez már megtörtént velünk.
Még nem látlak, de biztosan tudom, hogy a sarkon majd szembe jössz.
Mert nincsenek véletlenek, bármit is csinálsz
És visszalépni már nem lehet, de előre sincs már tovább…
Én nem az vagyok, akinek hiszel és talán te sem az vagy, akinek hiszlek,
Falakat építünk magunk köré pedig semmi értelme nincsen.
Tegnap széttörtek az álmok és ma már mindent egész másképp nézel,
Már csak egy ismeretlen arc vagyok egy összetépett képen.
A hangod már olyan távol, de az érintésed még érzem,
Azt hiszem te sem hitted, hogy ez az egész majd így ér véget.
Még továbblépni nem tudok, de itt maradni is félek,
És nem tudom miért, de megint úgy érzem,
Hogy ez a pillanat már volt egyszer ez már megtörtént velünk,
Még nem látlak, de biztosan tudom, hogy a sarkon majd szembe jössz.
Mert nincsenek véletlenek, bármit is csinálsz,
És ebből visszalépni már nem lehet, de előre sincs már tovább…
Még nem tudom, hogy ez most a vége, vagy csak most kezdődik el…,
Ahová tartok ott semmi nincs, de valahogy mégis menni kell.
Nincs már sok időnk, talán egy perc, egy nap, egy hét…
És ki mondja meg végül, hogy meddig tart ez még?
