SZPRMNYK underground acoustic

A LEGVÉGÉN MAJD...

Nehezen alszom el minden éjjel és érzem, ahogy a percek órákká lesznek,
Hanyatt fekve, csukott szemmel hallgatom csak a csendet.
A sóhajtásod, a szélzúgását, ahogy víz csöpög a csapból,
Aztán átölellek némán, miközben a párnád szorítva alszol…

Az órára nézek és látom, ahogy a kettest felváltja a hármas,
Régi képek jutnak eszembe, idegen arcok, ismerős házak.
De nem tudom, hogy hol vagyok és azt sem melyik időben,
Amit látok talán nem is a múltban van, hanem a jövőben…

Egy padon ülök lent a parton, hűvös őszi este,
Én meg csak - nem létező kérdésekre válaszokat keresve -,
Nézem, ahogy a hajók kifutnak, aztán eltűnnek a szélben,
Talán majd így megyünk el mi is, elveszve a sötétben…

Talán szét kell esnie mindennek ahhoz, hogy összeállhasson újra,
Egyszer el kell menni a falig biztosan, hogy átláthass azon túlra.
Talán nem kéne folyton felesleges érzéseket cipelnem magammal,
És csak hagynom kéne, hogy a dolgok menjenek úgy, ahogy akarnak…

Tudom, hogy a legvégén majd csak ketten állunk a parton,
Kéz a kézben, az éveket nézve, amit magunk mögött hagytunk.
És már senkit nem fog érdekelni, hogy kinek lett igaza végül,
Mert mindketten értjük már, nincs fény árnyék nélkül…

VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI

Földre döntött régi hősök, egy új világ kezdetén,
Lángokban álló városok, a CNN-t nézem, ez az élőkép.

Néhány öltönyös alak lázasan szakért, a háttérben egy újabb robbanás,

Aztán jön egy hosszabb reklámblokk, majd folyik tovább az agymosás.

Percemberek, wannabe sztárok köpnek bele a szánkba,

Névtelen senkik Istent játszanak az utolsó felvonásban.

Kirakatok törnek, kövek repülnek, a BLM-tömeg jól mulat,

Föl, föl, ti rabjai a földnek, egy régi induló mutat utat.

A múltat végképp eltörölni, rabszolga had indul velük,

Ez a harc lesz a végső, senkik voltunk, semmik leszünk.

A mindennapi médiaterror formálja a világot,

Megmondják, hogy miről mit gondolj, azt is, hogy mit álmodj.

Szabad lehetsz mindaddig, amíg ellent nem mondasz,

De aztán a tolerancia jegyében azonnal eltaposnak.

Felvilágosult megmondó arcok köpnek bele a szánkba,

Névtelen senkik Istent játszanak az utolsó felvonásban.

Kirakatok törnek, kövek repülnek, a BLM-horda jól mulat,

Föl, föl, ti rabjai a földnek, a régi induló mutat utat.

A múltat végképp eltörölni, rabszolga had indul velük,

Ez a harc lesz a végső, senkik voltunk, semmik leszünk.

MARADJ CSENDBEN...

Maradj csendben, ne ébressz fel, még tart az álmom, nem csak fekszem.

Takarj be, nagyon fázom, gondolatban már máshol járok…

De ott sem jobb, csak kicsit másképp mennek a napok, ahogy buszra vársz épp,

A füledbe súgok valamit halkan, aztán átvonszollak a holnapon lassan…

Már nem emlékszem, hogy mi volt régen, valahogy itt maradtunk, mint egy kő a téren.
Ami arrébb gurul, hogyha valaki rálép, néha süti a nap, néha jön egy kis árnyék.

És a folyó csak rohan lefelé délnek, a hidakon meg folyik az élet.

A költővel nézem, mintha valakit várnék, de csak ketten vagyunk és közte 100 év…

Néha van úgy, hogy semmit sem értek és már az álmom sem jobb, mint amiben élek.

De miért lenne más, miért lenne másképp, egy sötét szobában is kevés az árnyék.

Már nem vagyok itt, de ne keress máshol, most az utolsó ajtó is végleg bezárul.

A valóság határán nem vár ránk semmi, de nem számít, nincs miért visszamenni…

Maradj csendben, ne ébressz fel, még tart az álmom, nem csak fekszem.

Takarj be, nagyon fázom, gondolatban már máshol járok…

A távolban látom már a történet végét, lent az utcán az autók villódzó fényét.

Egy üres hotelszoba teraszán állva, egy régi rock 'n roll hideg magánya,

Vesz körbe, mint egy sötét árnyék, ne húzz vissza, kicsit még szállnék.

A karod mutasd, mi van még hátra, a bőrödre firkált régi Vegvísir ábra,

Mutatná az utat onnan fentről, de csak kevesen értik ezt innen lentről,

Mert jól működik már az agymosás, ne gondolkodj, már nem szokás.

Ez lett a trend, ez megy az Instán, egy értelmes gondolat sehol sincs már.

A plakátokon egybites szózat, ígéri azt, hogy szebb lesz a holnap.

A tömeg tapsol halad a csorda, ahol lemegy a nap, ott még több az idióta.

Már csak ez maradt nekünk, ez az olcsó színház, nézed vagy sem, ez van, nincs más…

MÉGSINCS MINDEN RENDBEN

Suhanó fák, megkopott házak, reményvesztett kilométerek,

A vonatablakból egy csillagot nézek, ahogy lassan meghal a felhők felett.

A végtelen órák csak zakatolnak, sorban egymás után,

Gondolatban már megérkeztem, még ha nem is tudom, hogy hová…

Minden dolog, aminek kezdete van egyszer biztosan véget ér,

A holnap hazugságokra épül, de ami vagy, attól sose félj.

Túlélők vagyunk egy korszak végén, mindig a jobbra várva,

Kérdések közt vergődve, egy képzelt világba zárva.

S csak várjuk, hogy történjen valami, ami kiszakít a mából,

De nem jön senki, aki utat mutatna a monoton napok sorából.

Az idő átlépett felettünk, már nem jelentünk semmit,

Látszólag minden rendben van, de hogy jó ez, azt nehogy el hidd.

Mindennap álarcot húzunk, hogy elfedjük azt, ami számít,

Így aztán, már senki sem az, akinek elsőre látszik.

És a labirintussá lett város felett már nem tiszta kék az ég,

Egy szép új világ jegyében azt is szivárványra festették.

Néha jövőt rajzolok magamnak egy gyűrött kockás papíron,

A ceruza fut magától, én meg hagyom, hogy csak írjon.

Aztán próbálom megfejteni, hogy miről is szólhat a jóslat,

De csak annyi látszik biztosan, hogy bizonytalan a holnap.

Aztán reggel lesz megint, kávé, hírek, tömegek a buszokon,

Arctalan arcok, félmosolyok tükröződnek a telefonokon.

Minden megy a szokott módon és az idő folyik csak csendben,

De miért érzem úgy, hogy valahogy mégsincs minden rendben?

KÉPZELD EL

Egy régi filmet nézek, képzeld el,

Ahol a főhős mindig nyer,

Aztán ellovagol a szélben.

Egy letűnt kor képei tűnnek el,

És nem marad semmi jel,

Csak egy felirat, hogy VÉGE…

Aztán csend és üresség, nem tudom, mi jöhet még,

A hetek gyorsan múlnak és ez a jövő lassan véget ér.

A dolgok mindig valahogy vannak,

Megoldódnak, vagy úgy maradnak,

Nézz szét, a sötétben túl kevés a fény…

Ez most nem egy film, most tényleg menni kell,

Ne kérdezz semmit, indulj el,

Még akkor is, ha sehol sem várnak.

Fut velem a vonat, hát ennyi volt,

Talán majd kiszállok valahol,

Ahol a peronon kevesen állnak.

Aztán csend és üresség, nem tudom, mi jöhet még,

A hetek gyorsan múlnak és ez a jövő lassan véget ér.

A dolgok mindig valahogy vannak,

Megoldódnak, vagy úgy maradnak,

Nézz szét, a sötétben túl kevés a fény…

Mint egy rossz álomban, amit láttam, ahol a miértekre nincs válasz,

Ahol nem ébreszt fel soha semmi, ahová nem érdemes vissza menni.

Láss túl az íriszen, ez a holnap már semmit nem üzen,

Amit belül érzel, csak az számít.

Mondhat bárki, bárhol, bármit.

NINCSENEK VÉLETLENEK

Mindjárt este lesz és mindent befed ez a ködös félhomály,

Egyedül sétálok hazafelé ez egy magányos délután.

Az autók mellettem elrohannak, mint a moziban a képek,

És nem tudom miért, de megint úgy érzem,

Hogy ez a pillanat már volt egyszer, ez már megtörtént velünk.

Még nem látlak, de biztosan tudom, hogy a sarkon majd szembe jössz.

Mert nincsenek véletlenek, bármit is csinálsz

És visszalépni már nem lehet, de előre sincs már tovább…

Én nem az vagyok, akinek hiszel és talán te sem az vagy, akinek hiszlek,

Falakat építünk magunk köré pedig semmi értelme nincsen.

Tegnap széttörtek az álmok és ma már mindent egész másképp nézel,

Már csak egy ismeretlen arc vagyok egy összetépett képen.

A hangod már olyan távol, de az érintésed még érzem,

Azt hiszem te sem hitted, hogy ez az egész majd így ér véget.

Még továbblépni nem tudok, de itt maradni is félek,

És nem tudom miért, de megint úgy érzem,

Hogy ez a pillanat már volt egyszer ez már megtörtént velünk,

Még nem látlak, de biztosan tudom, hogy a sarkon majd szembe jössz.

Mert nincsenek véletlenek, bármit is csinálsz,

És ebből visszalépni már nem lehet, de előre sincs már tovább…

Még nem tudom, hogy ez most a vége, vagy csak most kezdődik el…,

Ahová tartok ott semmi nincs, de valahogy mégis menni kell.

Nincs már sok időnk, talán egy perc, egy nap, egy hét…

És ki mondja meg végül, hogy meddig tart ez még?

LÁMPÁS I 2024.10.12.

LÁMPÁS

LÁMPÁS

LÁMPÁS

LÁMPÁS

LÁMPÁS

SZPRMNYK

NORBI

ÉNEK, GITÁR

TAMÁS

BASSZUS

ZOLTÁN

CAJON

GÁBOR

GITÁR

FOTÓK, ZENÉK, VIDEÓK

I SZPRMNYK I A LEGVÉGÉN MAJD... I

I SZPRMNYK I VÉGKÉPP ELTÖRÖLNI I

I SZPRMNYK I MARADJ CSENDBEN... I

I SZPRMNYK I MÉGSINCS MINDEN RENDBEN I

I SZPRMNYK I KÉPZELD EL I

I SZPRMNYK I NINCSENEK VÉLETLENEK I

E-MAIL KÜLDÉSE